Megoldódott a szerver hiba - még kedden... Hogy szakmám szavaival éljek: nehéz szülés volt - de megérte. Igaz, a szabadságot csak jóval később fedeztem fel - úgy a FeHi végére. Akkor tűnt fel, hogy nincsenek bilincseim... Hát, jobb később, mint soha :-)
A tegnapi és a mai mise pedig felemelő volt - Jézus nem csak feloldotta a bilincseket, hanem még fel is emelt magához. Olyan szép volt hajnalban menni a viszonylag csöndes utcákon, s közben zenét hallgatni. Készült a lelkem a találkozásra. Már a templom közelébe értem, mikor felcsendült az "Eléd lépek jó Uram" kezdetű ének a lejátszóban, s kicsit el is mosolyodtam: "Igen, Jézus, most készülök Eléd lépni...Hol béke és nyugalom vár, Vágyom, hogy érints lelkeddel és múljék, ami fáj. Én hiszem, hogy itt vagy közöttünk és halkan, szelíden hívsz...Közénk térdelsz, Jó Urunk féltő szeretettel. És egy új életnek boldogsága érző szívre lel. Én tudom, hogy itt vagy közöttünk és halkan, szelíden hívsz és mi társaid leszünk örökké, hol boldog dalát zengi minden szív. Áldom az urat, míg élek és szeretem örökké! Örömmel mondok hálát a világon mindenért..." Majd a templomba lépve, Jézussal együtt ültem le a padba, s hallgattam az olvasmányokat, prédikációt. Majd mikor az áldozati résznél felcsendültek a számomra oly sokat jelentő szavak (Te, egyetlen jóság és minden élet forrása, azért alkottál mindent, hogy teremtményeidet áldásoddal áraszd el.... Amikor pedig engedetlenségével barátságodat elveszítette, nem hagytad őt a halál hatalmában.... Úgy szeretted a világot, Szentséges Atyánk, hogy amikor elérkezett az idők teljessége, Üdvözítőt küldtél nekünk: egyszülött Fiadat... Amikor ugyanis eljött az óra, hogy te, Szentséges Atyánk, megdicsőítsd Fiadat, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket...), akkor földöntúli boldogság árasztott el Jézus ajándéka miatt.
Ma pedig - ugyan kissé fáradtan és meggyötörve, de lángoló szeretettel a szívemben mentem részt venni a legszentebb áldozatban. Kértem Jézust, legyen velem ismét, mint előző nap. S Ő megtette. Az evangéliumban így szólt: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!" Az én szívem már lángra lobbant. Mert újra és újra rácsodálkozom a Kereszt csodájára, újra és újra a szenvedés-történetről elmélkedem - arról a szeretetről, melyet ember soha meg nem érthet teljesen.
S Jézus ismét megajándékozott a mise szavaival: "A te örök Igéd ő, általa alkottál mindent, és őt küldted, hogy Üdvözítőnk és Megváltónk legyen: ezért öltött a Szentlélektől testet, és született a Szent Szűztől. Majd akaratodat teljesítve, és szent népet szerezve néked, a keresztfán kitárt karral elszenvedte a kínhalált, hogy feloldja a halálnak átkát, és a feltámadásról bizonyságot adjon nékünk"
Erről az áldozatról elmélkedem, s ebben leszek mindig egy Jézussal: a Nagypéntek áldozatában.
Az esti misére úgy mentünk családommal, hogy elhatároztuk, egy könyvvel ajándékozzuk meg plébánosunkat - hálából és szeretetből a lelkigyakorlatért. A templomba odaérvén, láttam, hogy a karzat ajtaja nyitva van, így mi a lányokkal felmentünk énekelni. Az első meglepetés rögtön ott ért: egy a szívemnek nagyon kedves barátnő a nyakamba ugrott és azt mondta, hogy úgy örül, hogy itt vagyok, s már nagyon hiányoztam neki. A misén együtt énekeltünk, ami szintén nagyon szép volt. A felajánlásnál érdekes dolgot vettem észre: mikor a pap felemelte a kelyhet, egy szív-alakot véltem látni a kelyhen. Ezen nagyon meglepődtem, s nem is tudtam mit gondoljak a dologról. Aztán a mise folytatásában kezdtem megérteni, hogy mi történik... Felcsendültek a számomra olyan sokat jelentő 4. eucharisztikus ima szavai. Ekkor kezdtem megérteni, hogy az Úr most különösen is szeretni akar - úgy, hogy számomra is nyilvánvaló legyen. S az átváltoztatáskor újra megpillantottam a szív-alakzatot a kelyhen: ekkor már folytak a könnyeim. S annyit tudtam csak mondani Jézusnak, hogy "Én is szeretlek..." 
A vizsgaidőszaknak. Az Úrnak hála, minden vizsgám sikeres lett - még az is, ami 8 alkalommal taszított a földre. 9. alkalommal a fohász meghallgatásra talált - talán a 4,5-szeres szorzó segítségével... S talán azért még nem öregedtem annyit, hogy jövőre ne tudjam folytatni... 
De tegnap - bár egyedül voltam - jó volt az Úr üzenetét megtapasztalni, hogy nem magányosan imádkozom. Ő velem volt/van, s együtt elmélkedi át velem a zsoltárokat, s magyarázza értelmüket. De velem van a sötétségben, szélviharban is; ha kell velem együtt sír - mert Ő is szenved, amitől én. De Rajta a gonosz erői nem vesznek már hatalmat, míg én sajnos halandó vagyok és esendő. Az Úr irgalmazzon nekem...
Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem olyan megalázó, ha kérdezünk valamit, elmondunk, leírunk valamit, s választ várunk, de nem érkezik semmi. Kicsit olyan, mintha nem lenne az ember emberszámba véve. Mintha a másikat nem érdekelnénk. Fel kéne számolnom az olyan "barátságokat", melyek egyoldalúak, én azt gondolom. Ugyanis semmi értelme nincs "magamban beszélni", s állandóan csak azt várni, hogy esetleg, talán ma majd érkezik válasz...Ez olyan megalázó. Újfent meggyőződtem arról, hogy sokakban nem lehet megbízni. Szerencsére, van azért 1-2 ember, akiben a bizalmam töretlen, de sajnos a többi csak csalódás.
Ilyenkor mindenki fogadkozik, ígérget, mit fog - nem fog - csinálni a következő évben, aztán persze az esetek 99%-ban ennyiben is marad az egész. Én nem ígérgetek, nem fogadkozok. Ellenben végignéztem az elmúlt évet, s rá kellett jönnöm, hogy 2010-ben kezdődött a bibliai 7 rossz esztendő. Tehát már 1 évet valahogy túléltem, akkor marad 6. Szép vigasz...
