Betegség és még egy keresztút

Verka lányom hétfőn kórházba került rota vírus okozta fertőzés miatt. Senkinek sem kívánom ezt az érzést, bár azt gondolom, a Szűzanya pontosan ezt élhette át Jézussal, mikor látta Fia szenvedését. 

Borzasztó, hogy nem tudsz segíteni, pedig akarnál. S bármit teszel, nem lesz jobban a gyermeked. Csak az orvosokban reménykedsz, hogy Ők talán meg tudják gyógyítani. Valahogy minden napot úgy éltem meg, mint Mária, akinek karjába helyezték Jézust halála után. Sírni akartam, "feltámasztani", s kérdezgettem, hogy "mit rontottam el, hogy ilyen beteg lett a gyermekem?" S közben izgultam az otthoniak miatt, s reméltem, hogy Ők nem lesznek betegek, s persze, nagyon szerettem volna egyszerre 2 helyen lenni: otthon is a másik két lányommal, de a kórházban is Verkával. Nehéz ez egy anyának. De túléltük :)

Tegnap voltunk ismét keresztutat énekelni. Ez most nem volt olyan "megérintő" számomra, mint az 1 héttel ezelőtti. Nem igazán voltam ott lélekben sem, talán a fáradtság miatt. Igaz, a héten ért olyan fájdalom is, ami szintén eléggé megviselt. Próbáltam ezt a fájdalmat Jézussal vinni, de nem igazán úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Érdekes, mindig úgy képzelem el - tudattalanul is - azt, hogy "Jézussal együtt vinni a keresztet", hogy az számomra megnyugvást, békét és lelki könnyebbséget fog okozni. De igazából nem lett a lelkem könnyebb tőle. Igaz, nem is omlottam össze, s már ez is valami. Azaz helyesbítek: addig a pontig nem omlottam össze, amíg valaki még egy kérést nem intézett hozzám a keresztút éneklése után. Gondolom, az illető nem gondolt bele, hogy számomra az Ő kérése mit okoz - még egy tőrdöfést, amitől a földre zuhantam. Mégis, rettenetesen rosszul esett és nagyon fájt. (Valamit elvettek tőlem, s másnak adták, s annak a másiknak, akinek adták, nekem kellene segíteni s bíztatni, hogy helyesen és szépen alkalmazza azt, ami az "enyém" volt...) Egy dolog elveszteni valamit - ez is eléggé fáj, de még ezzel megbirkóztam volna, de a másik része szerintem eléggé megalázó. Persze, tudom "nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak?" De, igen. Sőt, "Ő engedelmes lett értünk a mindhalálig - a kereszthalálig". S most én is meghaltam -  a kereszten. S messze még a feltámadás...

Nagyböjt 3. vasárnapja és keresztút

Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. 

Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. 

Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te,

zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?”

Jézus nem a kút vizére szomjazik, hanem az asszony hitére - s a mi hitünkre. Ezért jött közénk ugyanis - hogy hitet, reményt, szeretetet adjon. Nem nézi, hogy férfi vagy nő, sötét vagy fehér bőrű, sérült vagy egészséges, bűnös vagy bűntelen az ember. Neki ez nem fontos. Szeret mindenkit, mert Ő maga a szeretet.

Mostanában kis missziós szolgálatot végzünk az énekkarunkkal. Hetente más és más templomban adjuk elő a keresztutat, melyet énekkar vezetőnk írt. 1 héttel ezelőtt Óbudán voltunk.Hihetetlen szépen sikerült ez az alkalom. Már régen nem éreztem át ennyire a keresztút állomásait. Nem kívülről énekeltem, hanem "benne voltam". Jézussal együtt jártam a keresztutat, vele együtt szenvedtem. Átéltem minden egyes stációt, s folytonosan az járt a fejemben, hogy hogyan tudnám Jézust megmenteni, mert fájt látni a szenvedését. A feszültség nőtt bennem a 8-9. állomástól, majd a 12-nél elsírtam magam. Szinte láttam magam előtt Jézusunk haláltusáját, ahogy levegőért kapkod, s fájdalmak miatt néha fel-fel kiált, majd még az Istentől való elhagyatottságot is átélte. Majd jött a megnyugvás-érzése, hogy "beteljesedett". Már nem szenved tovább, már nem fáj neki, már nem bántják. Édesanyja öleli Fiát, s talán emlékek vonulnak át gondolataiban: Az angyal, aki megjövendölte Jézus érkezését, Betlehem és az istálló, a Kánai menyegző, s ki tudja, mennyi szép emlék. S tudta, hogy így kellett történnie, mert ezért jött Jézus, mégis-mégis a fájdalom uralja most szívét. 

Minden olyan valóságos volt.