A harmadik

Az alábbi vers jellemezte az elmúlt néhány hetet. S most, mikor már túl vagyok a 'dolgon', amit meg kellett tennem, hallottam ezt a verset. Döbbentem figyeltem, s talán én magam is megismertem a "miért?"-et. Azt hiszem, ezzel tudnám jellemezni most a legjobban, hogy mi megy/ment végbe bennem. S talán - akik ismerői a 'dolognak', jobban megértik, miért kellett úgy cselekednem, ahogy...

Túrmezei Erzsébet: A harmadik

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Messzire mentél.

Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet. 

Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet! 

Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.

bizalom kérdése

Jó érzés, mikor valaki a bizalmába avat. S még jobb, mikor úgy érzed, hogy megérintette, amit mondtál neki. Ma pont volt egy ilyen élményem. Gyakorlaton vagyok egy iskolában. Bejött egy tanuló, hogy nem érzi jól magát. Beszélgettünk Vele, s feltárult a lelkének egy része. S eszembe jutott egy réges-régi történet, amit el is meséltem Neki. Értő szívvel hallgatta, s a történet végén látszott, hogy a könnyeivel küszködik - s meg is jegyezte, hogy mindjárt elsírja magát. Remélem, hogy sikerül Neki valóra is váltani a történet tanulságát...

Az viszont nem jó, ha valaki visszaél mások bizalmával. Ebben is volt részem, s már sokadik éve ennek levét iszom. S mint a vasárnapi evangéliumban is hallottuk, meg kell bocsátani - nem 7-szer, hanem 70x7-szer.. Csak ez annyira nem könnyű, mert van, hogy a történet nincs lezárva, vagy a másik nem mondta ki, hogy 'bocsánatot kér'. S ilyenkor szerintem kevés az, hogy az ember magában ismételgeti, hogy 'megbocsátok', mert valahogy a sebek ettől nem akarnak begyógyulni. Nem, ez nem a "megbocsátok, de nem felejtek". Ugyanis ha az ember pont FELEJTENI akar, s szabaddá válni a fájdalomtól, nehezteléstől, de nem tud, akkor nem erről van szó. Valaki mondta, hogy a 'megbocsátás' az misztérium. Csak Isten a tudója annak, hogy ez miként megy végbe. Az Úr Jézus a keresztfán ki tudta mondani, hogy "Bocsáss meg nekik, Uram, mert nem tudják mit cselekszenek" De véleményem szerint ezt Jézus csak Isteni mivoltában tudta kimondani: ugyanis ekkora szeretetre csak az Isten képes. Jó lenne, ha bennünk is meglenne ez a képesség, hisz akkor minden sokkal egyszerűbbé válna.