Szépek voltak. Különösen a közös zsolozsmázás egy testvérrel. Különösen 'szép' volt, mikor bizonyos templomi munkálatok okán kiszorultunk a szaletlibe, hogy ott dicsérjük a mi Urunkat a Laudes imádkozásával, s közben az ima fényét emelte az éppen akkor arra járó kukásautóból áradó 'zene' és bizonyos illatok sokasága, vagy éppen a fűnyírógép rock-koncertezése. Mi próbáltuk kültéri missziót folytatni, de - érthető okokból - nem lett eredménye.
Volt találkozás is: egy kedves, idős, hajlott hátú testvérünkkel, aki oly szépen olvassa a 2-3-as könyörgéseket miséről misére. Elmesélte élete történetét, s mi közben arra lettünk figyelmesek, hogy a napfényben megcsillant egy pókháló, mely testvérünk vállától szálldogált a lazán lengedező szélben, akárcsak egy hajszál. S gondoltam, ha pókháló vagyon, akkor annak bizony gazdája sem lehet messze, így - félelmem okán - most csak a lerövidített életrajzon épülhettünk.
A napi szentmisék is elgondokodtatóak voltak, s tanulságosak. Megtanultuk, hogy mennyire fontos az elfogadás (hisz az kevés, ha csak adni akarunk) és mekkora ereje van a rendszeres imádságnak. (E hét szentmiséi meghallgathatók a Mária rádió honlapján, mert a héten a mi templomunkból közvetítették a Szent Áldozat Liturgiáját)
Igen, valóban szép, s látom költői hangulatban valál. Sejtém, ki vala az mely idősebb testvér, de azért pókhálós kivitelben magam is megnéztem volna. Olyan lehetett, mint a miseruhán lévő pók, melyet felfedezvén rövid 'Á' hang hagyá el ajkamat, szárnyalván az sekrestyéből kifele, az hível dobhártyái felé, s melyet a Szentmisére készülő testvérek nem tudtak mire vélni... TB
VálaszTörlés