múlt és jelen

Miért van az, hogy az ember múltja határozza meg a jelent? 

Jó lenne túljutni végre a múlton, s csak a jelenre koncentrálni, mégsem megy ez olyan egyszerűen. Meghatározó számomra a sok csalódás, fájdalom - de ugyanígy az öröm is. De vannak bizonyos tettek, amiket az ember próbál elfeledni, megbocsátani, de nem megy. Mert mikor azt érzi, hogy már sikerült, s túl van rajta, akkor bizonyos, hogy történik valami, ami ismét felidézi a fájdalmakat, s újra bizalmatlanná válik, s rájön: még nem is tudott megbocsátani... 

Feledni kellene a múltat, 

A könnyező sebeket

Minden elkövetett rosszat, 

És a vérző szíveket.

S ki elárult, azt az embert

Ki lelkedért ezüstpénzt nyert,

Büntetni kellene-oh, igen:

A megbocsátás szentségeiben.

Vége

A vizsgaidőszaknak. Az Úrnak hála, minden vizsgám sikeres lett - még az is, ami 8 alkalommal taszított a földre. 9. alkalommal a fohász meghallgatásra talált - talán a 4,5-szeres szorzó segítségével... S talán azért még nem öregedtem annyit, hogy jövőre ne tudjam folytatni...  

S most kezdődhet a nyár, a pihenés (talán a Te Deum-ot most kellene elénekelnem, mert még csak mostantól aktuális). Ami azt illeti, már el is kezdtem, bár még kicsit szokatlan, hogy "büntetlenül" nézhetek meg egy filmet, vagy olvashatok el egy könyvet (természetesen nem tankönyvre gondolok :) ) anélkül, hogy eszembe jutna a tanulás. Nem baj, mire megszokom kezdődik minden elölről... Azaz csak félig. Mert most gyakorlati félévem lesz, s írhatom a szakdolgozatomat...