Sivatag

Lélektelen sivatag minden. Némaság és köd. Még a léptek zaja sem hallatszik. Most a világ némult el, vagy a testem zárta el a világ zaját tőlem? Nincsenek könnyek, pedig a lélek sebzett, s mélyen fáj. Olyan mély fájdalom ez, mely már kiáltani sem tud. Csak csendesen beletörődni a megváltoztathatatlanba. Nincs fény, nem világít a remény lángja sem. Minden nap ugyanazt hozza, ugyanazt a kínt: a magányt. Mindenkitől távol s a lélek nem beszél, mert nincs kivel, s aztán már minek. Különc vagy, fogadd el lélek, s menj tovább a süket, színtelen világban, hol nem kellesz senkinek...