Versem

Mert az Isten elhagyott

Mert "mikor elhagytak, s terhem roskadozva vittem,

 csendesen és váratlanul" vártam, 

hogy átöleljen az Isten. 

De nem tette. Nem volt mellettem. 

Eltaszított a pokol közepette, 

s fájdalmamat még több kínnal kezelte.

Kiáltottam, könyörögtem, kértem...

Hogy szabadítson, erősítsen

Erejéből sokféleképpen.

Helyette béklyót adott, 

pofont, s nehéz láncokat

S gúnyosan vigyorgó sátánokat.

Kértem: Vedd el! Segíts meg!

Küldj Valakit, aki kezemet fogva, 

Vigasztal egy jó szót szólva.

De elmentek, mindenki...

Ideje rám senkinek semmi.

Mint egy láthatatlan ember, 

Jártam, s bolyongtam...

De már feladtam.

Hosszú ideje kergetek délibábot 

S gyújtok nem égő szalmalángot.

Tudhattam volna, már életem

legelső perceiben, mikor

még létem másnak volt ismeretlen, 

Hogy egy hiba vagyok, egy véletlen.

Csak egy piszok, egy porszem

A gépezetben.

S ezt élem évről évre

Csak egy kis csodában remélve, 

Hogy valakinek, embernek, Istennek

Nem porszem leszek, s láthatatlan lény

Aki észrevétlen lélegzik s él

A templom sötétjén.

De tévedtem, vágyaim csak álmok,

Szertefoszlottak a délibábok, 

S feladta könnyben 

Úszó szemem, 

mert "Csendesen és váratlanul"

Elhagyott Istenem...