Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen.
Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.
Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te,
zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?”
Jézus nem a kút vizére szomjazik, hanem az asszony hitére - s a mi hitünkre. Ezért jött közénk ugyanis - hogy hitet, reményt, szeretetet adjon. Nem nézi, hogy férfi vagy nő, sötét vagy fehér bőrű, sérült vagy egészséges, bűnös vagy bűntelen az ember. Neki ez nem fontos. Szeret mindenkit, mert Ő maga a szeretet.
Mostanában kis missziós szolgálatot végzünk az énekkarunkkal. Hetente más és más templomban adjuk elő a keresztutat, melyet énekkar vezetőnk írt. 1 héttel ezelőtt Óbudán voltunk.Hihetetlen szépen sikerült ez az alkalom. Már régen nem éreztem át ennyire a keresztút állomásait. Nem kívülről énekeltem, hanem "benne voltam". Jézussal együtt jártam a keresztutat, vele együtt szenvedtem. Átéltem minden egyes stációt, s folytonosan az járt a fejemben, hogy hogyan tudnám Jézust megmenteni, mert fájt látni a szenvedését. A feszültség nőtt bennem a 8-9. állomástól, majd a 12-nél elsírtam magam. Szinte láttam magam előtt Jézusunk haláltusáját, ahogy levegőért kapkod, s fájdalmak miatt néha fel-fel kiált, majd még az Istentől való elhagyatottságot is átélte. Majd jött a megnyugvás-érzése, hogy "beteljesedett". Már nem szenved tovább, már nem fáj neki, már nem bántják. Édesanyja öleli Fiát, s talán emlékek vonulnak át gondolataiban: Az angyal, aki megjövendölte Jézus érkezését, Betlehem és az istálló, a Kánai menyegző, s ki tudja, mennyi szép emlék. S tudta, hogy így kellett történnie, mert ezért jött Jézus, mégis-mégis a fájdalom uralja most szívét.
Minden olyan valóságos volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése