Elsőáldozás 2

Azért írtam, hogy "Elsőáldozás 2" mert már 2. gyermekem járulhatott életében először Szentáldozáshoz. Zsuzsi éppen csak 7 éves, még óvodás. De hite, kitartása és ragaszkodása Jézushoz - gyermeki lényével együtt - figyelemre méltó. Idéznék Tőle néhány gondolatot, hogy Ő hogyan élte meg az Első Találkozást Jézussal, akit - szavaival élve - "a világon a legjobban szeret".

Itthon az ünnepi ebéd után, odaadtuk Neki a nyakláncot, amit ajándékul szántunk. Mondtam Zsuzsinak, hogy mielőtt hordani kezdi, meg kellene szenteltetni, hogy Jézus áldása legyen a nyakláncon. Rögtön azt kérdezte, hogy mikor. Mondtam, hogy majd mikor legközelebb megyünk misére.
Erre Ő: "Anya, este lemész misére?"
Mondtam, hogy nem, mert már voltunk ma délelőtt.
Zsuzsi: "Én le szeretnék menni este. Szeretnék még egyszer áldozni. Szabad?"
Kérdeztem Tőle, hogy miért szeretne még egyszer áldozni.
Zsuzsi válasza: "Mert nem tudok elszakadni Jézustól. Hiányzik"

Az esti misére menet Zsuzsi megkérdezte: "Anya, egyszer láttam, hogy fél ostyát adott valakinek a pap bácsi. Ez baj?"
Mondtam, hogy nem baj, mert az átváltoztatott Szentostya mindegy, hogy mekkora, kis morzsa is lehet, mert még abban a kis morzsában is teljesen jelen van Jézus.
Zsuzsi: "Akkor ez olyan mint a bibliában. Jézus azt mondta, hogy aki a legnagyobb akar lenni, annak kell a legkisebbnek lennie. A legkisebb ostyában is Jézus a legnagyobb" 

Folytatván utunkat, s a beszélgetést, Zsuzsi megjegyezte: "Jézus nagyon finom. Miért ennyire finom?"
Mondtam neki - mosolygással küzdve - hogy azért, mert tele van szeretettel.
Erre Zsuzsi: "Én is olyan finom akarok lenni, mint Jézus... És anya, képzeld, ma délelőtt, mikor áldoztam, nagyon fájt a szívem. Biztos akkor mentek ki a szívemből a kis bűnök, mert Jézus szeretetének kellett a hely..."