Versem

Mert az Isten elhagyott

Mert "mikor elhagytak, s terhem roskadozva vittem,

 csendesen és váratlanul" vártam, 

hogy átöleljen az Isten. 

De nem tette. Nem volt mellettem. 

Eltaszított a pokol közepette, 

s fájdalmamat még több kínnal kezelte.

Kiáltottam, könyörögtem, kértem...

Hogy szabadítson, erősítsen

Erejéből sokféleképpen.

Helyette béklyót adott, 

pofont, s nehéz láncokat

S gúnyosan vigyorgó sátánokat.

Kértem: Vedd el! Segíts meg!

Küldj Valakit, aki kezemet fogva, 

Vigasztal egy jó szót szólva.

De elmentek, mindenki...

Ideje rám senkinek semmi.

Mint egy láthatatlan ember, 

Jártam, s bolyongtam...

De már feladtam.

Hosszú ideje kergetek délibábot 

S gyújtok nem égő szalmalángot.

Tudhattam volna, már életem

legelső perceiben, mikor

még létem másnak volt ismeretlen, 

Hogy egy hiba vagyok, egy véletlen.

Csak egy piszok, egy porszem

A gépezetben.

S ezt élem évről évre

Csak egy kis csodában remélve, 

Hogy valakinek, embernek, Istennek

Nem porszem leszek, s láthatatlan lény

Aki észrevétlen lélegzik s él

A templom sötétjén.

De tévedtem, vágyaim csak álmok,

Szertefoszlottak a délibábok, 

S feladta könnyben 

Úszó szemem, 

mert "Csendesen és váratlanul"

Elhagyott Istenem...

egy új(abb) év

Ilyenkor mindenki fogadkozik, ígérget, mit fog - nem fog - csinálni a következő évben, aztán persze az esetek 99%-ban ennyiben is marad az egész. Én nem ígérgetek, nem fogadkozok. Ellenben végignéztem az elmúlt évet, s rá kellett jönnöm, hogy 2010-ben kezdődött a bibliai 7 rossz esztendő. Tehát már 1 évet valahogy túléltem, akkor marad 6. Szép vigasz...
Csak azt nem értem, hogy miért nincsenek az élet terhei igazságosan elosztva az emberek között (mert ugye Isten igazságos!), miért van az, hogy egyesek viszonylag boldogan élnek, mások pedig annyit szenvednek, mintha a boldog emberek szenvedését is ők kapták volna... Én tudom, persze, mindenkinek megvan a magáé... De azért mégis...Vannak, akik népszerűek, s mindenki szereti őket, s vannak a magányosok, akiket nem fogad be a világ, s az emberek. Szeretnék én is a népszerűek közé tartozni, de valami születési defekt folytán sajnos én a másik csoportba kerültem. S ez idén sem fog változni. Nem vagyok az a szerethető típus... A magányra lettem teremtve, de már megszoktam. Így élek, amióta eszemet tudom. Sosem fogadtak el, sosem tartoztam sehova, bármennyire is szerettem volna. Egy megtűrt ember vagyok. Egyedül a gyerekeim szeretnek feltétel nélkül, s azért mert én az vagyok, aki. De ennek is vége lesz egyszer, lassan fontosabbak lesznek nekik a barátok, aztán majd jön a szerelem, s a saját család, s talán akkor még magányosabb leszek, mint addig bármikor. S mielőtt valaki megjegyezné, hogy depressziós vagyok, akkor közlöm, hogy lehet, de ez nem ok, hanem okozat. Mert a magány miatt vagyok depressziós és nem a depresszió miatt magányos. nem keverendő a kettő. 
És hogy hol van az Isten? Igen, ezt én is szeretném tudni...