Nagyböjt 2. vasárnapja

Összeomlás. Mára tetőzött be minden. Kiborulás. Így mentem misére ma délelőtt, hatalmas keresztet cipelve hátamon - egész családunk minden terhét. Botladozva, remegve. S a templomba betérve a keresztre felpillantottam, s örültem, hogy kicsit megállhatok. Kissé levegőhöz jutottam, bár énekelni semmi kedvem nem volt. Zavart a zaj, a gyerekek zsivaja, a tömeg. Gondoltam, "ez is jó mise lesz, megint semmit nem fogok érteni, hallani. Jobb lett volna otthon maradni, ott legalább csend van". S megint érezni kezdtem a terhem súlyát, s tudtam, ha ez így folytatódik, akkor összerogyok. S akkor jött a Graduale: Szívem háborúságai megsokasodtak, az én nyomorúságomból ments ki engem, Uram!

Na, mintha csak én mondtam volna. Először apatikus voltam, majd eszembe jutott, hogy ha már ez van, akkor megpróbálom ezt a mondatot imádkozni, hátha segít. Mit mondjak, nem volt könnyű, s nem is sikerült szívből Istenre figyelni a graduale közben. Még mindig nagy volt a zaj körülöttem, s nem tudtam megteremteni a belső csöndet sem. Persze, úgy nem könnyű, ha ima közben gyereket kell fegyelmezni, s még oda is jön valaki kérdezgetni a mise alatt... Kezdtem feladni. Az evangéliumnál már nem is próbáltam figyelni, gondoltam úgyis reménytelen. Foszlányok eljutottak hozzám: 

"...fölvitte őket a hegyre... elváltozott... ragyogott... szózat hallatszott... keljetek fel, ne féljetek..." 

Kezdett összeállni a kép. Színeváltozás. Nagypéntek után ez a másik ünnep, amit nagyon szeretek. Próbáltam volna figyelni a prédikációra, igyekeztem a külső zajokat kiszűrni - még most sem ment jól, bár a lényeg úgy gondolom, így is eljutott hozzám. Kiszakadni ebből a világból, a hétköznapok forgatagából. Ezt kellene tennem. Érzem rá a hívást. De megvalósítani nem könnyű. Hogy tudnám itt hagyni a gyermekeimet? Mi lesz addig velük? Bár, ha így maradok, ebben a megfáradt, kiborult állapotomban, akkor csak egyre lejjebb fogok csúszni, s akkor ÍGY mi lesz velük? De még így sem könnyű. Tudom mit kéne tennem, de nem tudom, hogy megtehetem-e... Nehéz. Pedig szükségem van a kiszakadásra, a feltöltődésre, s az Isten-élményekre. Mert a keresztet csak így lehet vinni. S megint visszajutottam a kereszthez, a keresztutamhoz...Még mindig zsibong a fejem, igyekszem megvallani hitemet, majd a felajánlást figyelve a közelgő "találkozásra" koncentrálni. "Szent vagy mindenség Ura, Istene...", nem tudom folytatni, fegyelmeznem kell a gyermeket. Kezdek roskadni. A kilátástalanság körülfog. És jaj, ne...jön az átváltoztatás. Letérdeltem, szinte zuhanva a kőre. Talán most szakadt ki belőlem az első szívből jövő ima a mai napon: "Uram, csak azt ne...Kérlek, ma ne engedj kísértést szenvednem. Nem akarom ma is ott látni a kelyhen. Nem akarok szarvakat... kérlek, könyörülj, mert ma már nem bírok el többet." S láss csodát, imám meghallgatásra talált. Ma az átváltoztatás pillanataiban nem volt jelen más, csak Isten és én. A kehely ragyogott - elváltozott, fehéren fénylett. Tudtam: Jézus jelen van, s egy kis időre, néhány másodpercre talán, levette a terheimet. A könnyeim folytak elapadhatatlanul. Köszönöm, Uram... S elközelgett a Szentáldozás pillanata. Szomjaztam Rá, hogy magamhoz vegyem, s elmondhassam Jézusnak, mennyire szeretem. De imádkozni nem tudtam, mert ahogy letérdeltem, rögtön jöttek a gyerekek, s ruhámat húzogatva szidták egymást, mert egyikük elvette a másik székét, s tőlem várták, hogy igazságot teremtsek. Ezután újra éreztem keresztem súlyát, s azt, hogy tényleg szünetet kellene tartanom, s elvonulni valahova, ahol csak az Isten és én vagyunk...

Nagyböjt 1. vasárnapja

Részletek az esti Szentmise prédikációjából. 
     

Odajött hozzá a kísértő és ezt mondta neki: 'Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek legyenek kenyérré.' De ő ezt válaszolta: - Írva van: ,,Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik"
   
Ez a kísértés ma így hangzik: "Élvezd az életet!" Először jársz templomba, lelkes vagy, majd mikor éhezni kezdesz (lelki szárazság időszaka) akkor nem mész többet, hanem máshol próbálsz kenyérhez jutni. Nem bízol a Te Istenedben, hanem hallgatsz a kísértőre - öntudatlanul is - és a könnyebb utat választod. Így lesznek a kövek kenyérré. De ezzel sem laksz jól, s megint új utakat keresel - új köveket - s közben észre sem veszed, hogy egyre távolodsz Istentől, s már nem Őt szolgálod.

Akkor magával vitte őt az ördög a szent városba, odaállította a templom ormára és azt mondta neki: 'Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat! Mert írva van: ,,Angyalainak parancsolt felőled: a kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat'' ' Jézus ezt mondta neki:
 - Az is írva van: ,,Ne kísértsd az Urat, Istenedet,,' 
         
Szomjazd a dicsőséget! Vajon Jézus miért tanított és miért gyógyított? Mert dicsekedni akart, s azt akarta, hogy mindenki utána menjen? Vagy mert segíteni akarta az embereket és elvezetni Őket ahhoz, aki Őt küldte? S mi miért teszünk jót embertársunkkal? A dicséretért? Hogy mindenki felnézzen ránk és csodáljon bennünket? Vagy mert Jézust akarjuk követni? Gondoljuk végig, mi vezérel bennünket, mikor jót teszünk.
Az embereknek szüksége van dicséretre, de ezzel jó vigyázni, nehogy az önteltség csapdájába essünk. Az Atya ezt mondja: "Elég Neked az én kegyelmem"

Azután magával vitte őt az ördög egy igen magas hegyre. Megmutatta neki a világ összes országát és azok dicsőségét, majd azt mondta neki: 'Ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem.' Jézus azt felelte neki:
 - Távozz, Sátán! Mert írva van: ,,Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj''


Fő a hatalom! Mi emberek, mennyi mindent képesek vagyunk azért megtenni, hogy az előmenetelünk a munkahelyen biztosabb legyen, esetleg a fizetésünk növekedjen! S mindezért mit is kérnek cserébe sokszor? Csak annyit, hogy tegyünk meg bizonyos dolgokat - sokszor nem teljesen törvényes cselekedeteket. Simítsunk el bizonyos ügyeket, tüntessünk el papírokat... stb. S mi mérlegelünk, s van, hogy megtesszük, amit cserébe kérnek. Miért? Mert félünk. De nem az e világi életünket kellene féltenünk, hanem az örök életünket. Mert ilyenkor azzal játszunk. Ugyanis nem kis dolgot kérnek Tőlünk ilyenkor, hanem a lelkünket... Merjük kimondani ilyen esetekben mi is Jézussal együtt: "Takarodj, Sátán, mert írva van: Uradat, Istenedet imádd és CSAK NEKI szolgálj!"