Isteni üzenet

Nehéz most megfogalmazni a dolgokat. Több, mint fél éven át tartó lelki szárazság után 2 nap alatt annyi lelki élmény ért, hogy befogadni is alig vagyok képes. Az egy héttel ezelőtti vasárnapi prédikációk - mind a délelőtti, mind az esti egy-egy üzenet volt Istentől. A múlt vasárnapi prédikáció egy olyan anyáról szólt, aki a munkája miatt elhagyta 3 gyermekét - gyermekotthonba adta Őket. A legkisebb gyermeket, egy kisfiút viselt meg legjobban az anya távolléte. Minden nap kiment a buszmegállóba, s nézte, várta, hogy eljön érte az édesanyja. Ez azonban nem következett be, mert az anyának az előmenetele fontosabb volt, mint a gyermekei. A legnagyobb lánya azonban úgy gondolta, hogy fel akarja nevelni a testvéreit és mindazt a szeretet és törődést meg akarta adni nekik, ami csak Tőle tellett. Ösztönből cselekedett, hisz igazi anyai példa nem volt előtte, hogyan is kellene gyermeket nevelni és szeretni. Ő révbe ért. Tisztességes emberek váltak a testvéreiből, s a legnagyobb lány, miután felnevelte testvéreit, pedagógusi pályára lépett és nyitott egy iskolát árva gyermekeknek.

A történetet hallgatva először az jutott eszembe, hogy én soha nem lennék képes elhagyni a gyermekeimet. Azután eszembe jutott a múltam, a gyermekkorom, s nagy párhuzamokat véltem felfedezni. Hisz én is ugyanezt tettem. Mert a mi szüleink is elhagytak - először az életvitelük miatt, aztán fizikálisan is. S én is, belső, mély ösztönből gondoskodtam az öcsémről születésétől kezdve, mert azt éreztem, hogy kell legyen valaki, aki szereti ezt a gyermeket, aki esélyt ad neki egy normális életre. Soha nem gondoltam bele, hogy ez a tettem Isten számára jelent valamit, vagy egyáltalán érdekli, odafigyel rám. Az öcsém volt előttem. S múlt vasárnap úgy gondoltam, választ kaptam Istentől ki nem mondott kérdéseimre is; Miszerint: "Láttam, hogy mit cselekedtél, s értékelem, még ha Te soha nem gondoltad is. Mindvégig Veletek voltam, még ha azt is érezted, hogy egyedül kell vinned ezt a keresztet"

A mise után többen jöttek oda hozzám, hogy úgy érezték, rólam/rólunk szólt ez a prédikáció, mert én jutottam eszükbe. Őszintén meghatódtam, de rögtön el is kezdett furdalni a lelkiismeret, hogy nem tettem meg mindent az öcsémért, amit tudtam, mert sok hibát követtem el... A könnyek fojtogattak. Aztán az esti misén érkezett egy újabb üzenet: "ne akarj mindenben tökéletes lenni. Engedd meg, hogy gyönge légy, mert elég Neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében" Ennél tökéletesebb választ még nem kaptam. Úgy éreztem, Isten kimondatlanul is megérti, ami bennem, a lelkemben zajlik. Talán először éreztem ezt: a megértést Isten részéről. De nehezet kér tőlem: hisz személyiségemből fakad, hogy mindig és mindenben tökéletes szeretnék lenni, s nem bocsátom meg magamnak egykönnyen, ha hibázok. Nem tudom,hogyan lehetnék nem-tökéletességre törekvő...

Egyre erősödött bennem az érzés, hogy szükséges az életgyónás. S ekkor eszembe jutott a lelkigyakorlat mottója: "Kiviszem a pusztába, hogy a szívére beszéljek". Megfogadtam, hogyha hazaérek, akkor utánanézek ennek a mondatnak Ozeás prófétánál, mert szerettem volna látni a szövegkörnyezetet is. Ez sajnos nem sikerült, mert otthon minden csatatér volt. Még a hűtő is leengedett és eláztatta a konyhát. Takarítottam hajnali 1 óráig, s utána már nem volt erőm megnézni ezt a mondatot.

Nagy nehezen elaludtam, s csak nagyon nehezen ébredtem fel reggel az óracsengésre. Alig bírtam misére lemenni a fáradtság miatt. 

 A misén azonban elfelejtettem minden fáradtságomat, mikor meghallottam az olvasmány szavait: "Íme, én majd magamhoz édesgetem népemet, és kivezetem a pusztába, hogy szívére beszéljek, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, és mint abban az időben, amikor Egyiptom földjéről feljött. Akkor majd - mondja az Úr - "Férjem"-nek hív Ő engem... én eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek Téged igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat..." (Oz. 2.16. 17b. 21-22)
Jézus megmutatta nekem azt a részt, amit meg akartam keresni.
A miséző atya a prédikációban még ki is emelte ezeket a mondatokat az olvasmányból. Ekkor már nem bírtam könnyek nélkül, hisz azt éreztem, hogy én ugyan képtelen vagyok Jézussal beszélni már hosszú ideje, de Ő mégis szól hozzám. Döbbenetes élmény volt, s egyben megerősített abban, hogy Isten tartogat valamit számomra a lelkigyakorlatra. Talán éppen az életgyónás által. S már arra is rájöttem, hogy az életgyónásomat jó lenne a kálvárián megtenni. Hogy miért pont ott, nem tudom, talán a keresztnek van köze hozzá....
S még egy üzenet lejött számomra ebből az olvasmányi részből: Jézus újfent kifejezte szándékát számomra, hogy hozzám akar tartozni, el akar jegyezni. Másnapig időt kértem Tőle, megígértem Neki, hogy a kedd esti szentségimádáson válaszolok rá. Rá kellene jönnöm, hogy tudnék Jézus jegyese lenni világi hívőként, családanyaként. Hisz Jézus soha nem fogja kérni tőlem, hogy hagyjam el a családomat. Sokkal inkább kéri azt, hogy családanyaként legyek a jegyese - talán, hogy Ő álljon életemben az első helyen, senki más. Nem tudom, de ha akarja, majd megadja a választ számomra. Ebben megerősített még a prédikációban elhangzott további mondat: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket"

Másnap végül sikerült Jézussal beszélnem a Szentségimádás alatt, s a válaszomat is el tudtam mondani, bár elég döcögősen ment. De legalább elindultam Felé...