emberek

"Az emberek fölöttébb furcsák" - ahogy a Kisherceg mondaná. Különbözünk - ez sokszor jó is, sokszor meg nehéz. Tudjuk egymást szeretni, s tudunk nagyon mély törést, fájdalmat is okozni egymásnak. 

Van, akire lehet számítani, van akiről TUDOD, hogy fontos vagy neki, szeret - s számodra is fontos az illető. Azt hiszem, ezt barátságnak hívjuk. Sajnos van olyan is, hogy számodra fontos az illető, s azt hiszed, hogy Te is az Ő számára, de csalódnod kell, mert magadra hagy, s nem érdekled. 

Most a napokban is volt alkalmam megtapasztalni, hogy milyen az igazi szeretet. Elfogad - minden állapotodban, s keres, hogy mi van veled, mert rég látott. S meg is mondja, hogy szeret. Fontos néha kimondani. Érdeklődik. Így könnyű őszintének lenni. S beszélgettünk. Megértette, hogy most nehéz számomra sok minden, nem utasított el, nem burkolózott a hallgatásba (mint egyesek). És ennek örültem. Kicsit feledtette velem azt a fájdalmat, hogy nem vagyok jó semmire és nincs szükség rám - amit viszont egy másik ember sugall felém az által, hogy elhagy, amikor szükségem lenne szeretetre. Hiába, már a régi bölcsek is megmondták: a bajban ismerszik meg az igazi barát. (Vagy latinul  - Donec eris felix multos numerabis amicos, tempora si fuerint, nubila solus eris.)

Vegyes ez az érzés. Jó is - mert felfedezem, hogy van, akinek fontos vagyok, legalább annyira, hogy válaszol, ha írok neki, s rossz is, mert tudom, megint olyan emberek okoztak csalódást, akiket barátnak véltem - s rá kellett jönnöm, hogy nem azok. S e miatt muszáj változtatni az életem bizonyos pontjain. Hogy miért? Hogy felejtsek, s megpróbáljak új életet kezdeni. Csak a sorozat-pofonokból nehéz felállni. De igyekszem majd azon emberek szeretetét magam előtt tartani, akik elfogadnak - így is, szeretnek - akkor is, ha a fájdalom ledönt a földre. S nem azt nézik, hogy nő vagyok vagy férfi, nem a hibáimat emlegetik, hanem csak egyszerűen: szeretnek. Köszönöm ezeket az embereket, akik megpróbálják elhitetni velem, hogy értékes ember vagyok. (fiatalabb koromban végig azt kellett megélnem, hogy nem vagyok értékes ember, mert a legközelebbi hozzátartozóm végig ezt sugallta felém) 

Nehéz felállni, de megfogom a BARÁTAIM kezét, s velük sikerülni fog - ezzel együtt felejteni azokat, akik csak ígérgetnek, s nem tesznek semmit, legfeljebb leszidnak, de leginkább csak elbújnak, hallgatnak, mikor szükségem lenne a segítségükre, s feledni azokat az embereket is, akik leráznak, s rugdosnak jobbra-balra mint valami focilabdát. Felejteni akarom őket. 

S megőrizni az IGAZ barátokat, az igazi drágaköveket...