Nem tudok most aludni. Sok minden jár a fejemben, főképp a mai nap történései. Pedig szépen indult ez a nap - békével, szeretettel. Mamáékhoz menet, utazván a tömegközlekedési eszközön, nagyon közel éreztem magamhoz az Urat. Nehéz elmondani - leírni, miben nyilvánult ez meg, de az érzésre emlékszem. Ültem, s Jézus jutott eszembe, s az, hogy Ő szolgálni jött. Akkor úgy örültem, hogy most én is szolgálni megyek, s most ebben egy lehetek Vele. Amolyan 'Ő énbennem, s én Őbenne' érzetem volt. És ezért hála, mert ritkán tapasztalok ilyesmit. Vártam már a Szentmisét - hogy ebben a formában is találkozzak Istennel. Egy ideig jó is volt, aztán elromlott. Megint jött a kísértő, s megint győzelmet aratott. Sikerült megint a félelmet a szívembe tennie, s a magány érzetét. Akkor úgy elszontyolodtam. Pedig azt hittem, hogy ennek már vége, s nem lesz több ilyen, s mégis. Úgy látszik, ez örök harc, melynek sosincs vége. S mindig a legszebb, legszentebb pillanatokat teszi tönkre. Persze, lehet mondani, miért hagyom. Nem hagyom, csak gyenge vagyok, s váratlanul ért. Nem baj, Patás, a háborút még nem nyerted meg...
Támadhatsz, de míg Te egyedül vagy, addig a világ Ura velem van, s Ő már egyszer győzelmet aratott feletted. Azt hiszed, hagyni fogja, hogy egyedül küzdjek? Azt hiszed, hagyni fogja, hogy elvesszek? Ha ezt gondolod, tévedsz. Isten felett nincs hatalmad, mert az Úr megígérte: "Harcolnak majd ellened, de nem bírnak veled; mert én veled vagyok, -- mondja az Úr, -- hogy megmentselek téged." (Jer.1.19.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése