Istenre figyelve

Ha törekszünk arra, hogy Istent kövessük, sok változásban lesz részünk. Le kell vetni a régi embert és magunkra kell ölteni az újat. Ezt idén elég sokszor tapasztaltam meg. Ha előre felé akarunk haladni, akkor sokszor kell régi dolgokkal, szolgálatokkal szakítani. És ez sok fájdalommal jár. Most így visszanézve ezt a pár hónapot, mióta a változások beléptek az életembe azt látom, hogy ugyan fájt és sokat szenvedtem (még most is), mielőtt és miután döntöttem Isten szándéka mellett, de azt vettem észre, hogy az Isten ezzel a fájdalommal sosem hagy magára. Közismert mondás, hogy: "ahol az Úr bezár egy ajtót, ott kinyit egy másikat". Hogy utáltam ezt a mondatot nagyon sokáig! Mert a múlttal voltam elfoglalva és nem előre néztem. Pedig "Aki az eke szarvára helyezi kezét és hátrafelé néz, nem méltó Isten országára". Mostanában kezdtem el ezeken a mondatokon elmélkedni. Erre figyelve, minden más értelmet nyer. Az Isten azt az ajtót zárja be, ahol a feladatomat már elvégeztem és azt az ajtót nyitja ki, ahol szüksége van rám, ahová vinnem kell az 'örömhírt'. De nem hagy egyedül, nem kívánja, hogy mindent egyedül csináljak. Ő ott van, segít, fogja a kezem, s ha elesek, akkor karjába vesz és visz egy darabig, amíg lábra tudok állni (ezért látok csak egy pár lábnyomot a homokban...). Nem nagy dolgokra kell gondolni, csak egy egyszerű kérdésre pl: "Van kedved imádkozni velem?" vagy "Gyere, mondd el mi bánt. Meghallgatlak" És utána máris könnyebb, mert az ima alatt Isten tenyerén vagyok, s mikor elmondom, hogy mi bánt, az Úr hallgat meg. Kár, hogy csak utólag veszi észre az ember Isten jelenlétét az életében. Mikor nem rohan, hanem megáll egy kicsit és elcsendesedik. 

A minap kaptam egy szép idézetet, ami komolyan megérintett - remélem, nem bánod, Bertalan atya, hogy kölcsönveszem és ide is leírom :)

"Vigasztalanság idején semmit sem szabad változtatni, tartsuk szilárd-makacsul
elhatározásaink', melyek e bús napok előtt vezettek; vagy döntéseket, miket
követtünk korábbi vigasz idején. Mert épp ahogy a jó lélek irányít, fölvidít
vigaszban, a gonosz úgy akar vezetni, "tanácsolni" csüggedés alatt." (Loyola Szent Ignác)