Olyan furcsa, sokáig nem tudtam hová tenni. Most is csak sejtem...
Jézus velünk van minden nap - ahogyan ígérte (vö: Mt.28. 20). Akárcsak a tanítványokkal. Járta velük a különböző helységeket, tanított, gyógyított, velük étkezett... És így van ez ma is. Lehet, hogy vicces, de jön velünk vásárolni, a hivatalokba, a háziorvoshoz, nyaralni, iskolába - és mindenhová, ahol mi vagyunk. Jelen van a közlekedési eszközökön is. Lehet, hogy nem is vesszük észre, eszünkbe sem jut - de Ő jelen van.
De van egy hely, ahol különösen is jelen van (akárcsak a táborhegyen), ahol igazán megmutatkozik az Ő Isteni arca: ez pedig a Szentmise. Megfigyeltétek már? Az átváltoztatás ideje alatt (bocsánat, lehet, hogy ez a vesszőparipám, de számomra a legszentebb pillanat). Amikor felemelkedik a hófehér ostya - szinte világít - akárcsak Jézus arca a táborhegyen. Persze, az átváltoztatás előtt is - anyaga szerint - ugyanaz az ostya, talán fehér is. De az átváltoztatás perceiben mégis elváltozik - Istenivé lesz, "ragyogni" kezd. Ezt nem biztos, hogy szemmel kell észrevennünk, ez olyan tapasztalat, ami a szívünknek van fenntartva...
És ilyenkor - ha az ember igazán rá van hangolódva Jézusra - akkor felszakad a lelkünk mélyén egy sóhaj: "Uram, jó nekünk itt lenni..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése