Döbbenetes ráeszmélni arra, mikor járunk az Úr útján - avagy mikor tesszük az Ő akaratát. És csodálatos megtapasztalni, hogy Isten mindig kiegészíti a mi hiányosságainkat. Ma reggel késve ébredtem, ennek következtében késve indultam el a reggeli szentmisére. Na, nem sokat késtem volna - a saját számításaim szerint kb. 5-10 percet - de én szeretek pontos lenni. Ahogy átvágtam a reggeli borongós időben a parkon, az aggodalmamat azzal próbáltam fékezni, hogy az Istenre gondoltam. 2 dolog jutott eszembe: 1. egy ének, mely így kezdődik: "Akik az Úrban bíznak..."
A másik pedig - az énekből kiindulva - egy rövid ima: "Uram, ha Neked fontos, hogy időben ott legyek, akkor nem kések el". A buszmegállóhoz közeledve azt éreztem, hogy meg kellene néznem a menetrendet (bár csak 1 megállót kell utazni, de ilyenkor ez is számít). Nem volt teljesen egyértelmű, hogy a járat késik vagy már elment. Ekkor volt 6 percem (erre a sétálva kb. 10-12 perces útra), hogy időben a templomban legyek. Kicsit vaciláltam, hogy érdemes-e várnom, vagy menjek tovább. Ekkor egy halk hang ütötte meg a fülemet: "Vannak dolgok, melyekre érdemes várni..." nem egészen értettem, amíg kb. 1perc múlva meg nem láttam a buszt befordulni az utcába. Öntudatlanul mosolyra húzódott a szám (gondolom, a körülöttem állók kicsit bolondnak tarthattak, hogy mit vigyorgok ott magamban...) és nagyon boldog lettem. Mikor a harang megszólalt, akkor léptem be a templom ajtaján...
Vártam az áldozati részt. Számomra az a legmegindítóbb, illetve a szentáldozás pillanata. Áldozás után pedig egy számomra nagyon kedves mondat hangzott fel - amit én válaszul értelmeztem a legutóbbi versemre - "Uram, Te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek..."
Kell ennél több? És még csak reggel fél 8 lehetett...
Jó így kezdeni a napot, lehet, hogy élnem kellene vele gyakrabban is, csak tudnám legyőzni magam, mert nem igazán szeretek korán kelni... De megéri...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése