Szentségimádás

Az elmúlt másfél hétben több szentségimádáson is részt tudtam venni. És ez nagyon jó. Régebben nem igazán szerettem az ilyetén imaalkalmakat. Nem tudtam mit kezdeni vele. Talán nem értettem... Mostanában viszont - hála érte az Úrnak! - egyre jobban szeretem az imádság eme formáját. Rájöttem, hogy nem kell, hogy mindig legyen valami mondanivalóm. Jó az, ha ülök csöndben. Még akkor is, ha nem tudok igazán figyelni, mert csaponganak a gondolataim a saját gondjaim körül. De milyen más ez a csapongás! Mert ez Isten jelenlétében történik. Most pénteken is ez történt. Csapongtam, féltem, izgultam. Merthogy közel 40 ember előtt kellett énekelnem, gitároznom. Olyan szépen akartam szolgálni, hogy minden hibátlan legyen...Nem sikerült. De nem baj, ugyanis minden egyes hibámál az Istenhez fordultam. Kértem Őt, legyen velem, énekeljen helyettem, játszon helyettem - vagy velem? Eggyé akartam válni Vele. Mert rájöttem, egyedül nem megy, kevés vagyok. S egyszercsak tudtam, hogy imám meghallgatásra talált. Nem, nem úgy, ahogy én gondoltam volna.... Továbbra is volt, amit elrontottam, kicsit hamis is volt. De nem voltam egyedül - az Úr velem (bennem?) volt és én Ővele (Őbenne?). Ezért adok hálát. Mert a lelkem felszabadult a görcsös állapotából, hogy mindent jól akarok csinálni. Átváltott. Már Istennel akartam énekelni, játszani, nem "hibátlanul". És ez a lényeg. Vele voltam....

és ettől volt igazán szép...