A héten sikerült eljutnom egy tridenti misére - Mindenszentek ünnepekor. Kicsit izgultam, hogy vajon mennyire lesz más, mennyire fogom tudni követni, s részt venni a misében, s nem kelt-e majd bennem visszatetszést, hogy a pap a híveknek háttal misézik.
Felesleges volt az izgalom. Számomra mélyen megindító volt ez a Szentmise. Nem zavart az, hogy sok szempontból teljesen más, mint amit megszoktam. Hihetetlen béke volt bennem. Boldoggá tett, hogy végre hangosan is imádkozhatom a mise részeit latinul, nem csak halkan, hogy mást ne zavarjak vele. Felemelő, megindító, csodálatos, alázatos... Ezek a szavak jutnak eszembe. Tudtam, hogy jelen van az Isten, érezhető volt a jelenléte. Külön csodálatos volt a szentáldozás. A hívek egymás mellé térdeltek az áldoztatórácsnál, s így várták a találkozást a mi Urunkkal. Az jutott eszembe, hogy mikor Jézus megszületett, akkor sokan jöttek, hogy hódoljanak előtte. Mind térdre borult a jászol előtt. S ha már a királyok, napkeleti bölcsek térdre borultak a gyermek előtt, akiben felismerték Isten kegyelméből a Megváltót, akkor mennyivel inkább kell nekünk is így fogadni - térdre borulva - Jézus Urunkat az Oltáriszentségben, melyben nem csak a megváltást, de a szabadítás kegyelmét is adja. Köszönöm és hála, amiért ezt megtapasztalhattam.
+!
VálaszTörlésÖrülök, hogy felfedezed a liturgia gazdagságát. Csak bátran! Bertalan