Találkozások

Hétfőn hosszas rágódás után mégis csak elmentem este Szentmisére. Köztudott, hogy nehezen mozdulok ki, ha idegen templomban kell misén részt vennem, de mivel nálunk reggel volt mise, ezért máshová kellett mennem. Azért írom, hogy 'kellett', mert a szívemben éreztem Jézus hívását. Mikor itthonról elindultam, még nem is sejtettem, hogy az Úr milyen nagy ajándékot készített elő számomra. Csak azt éreztem, hogy hosszú az út, sokat kell gyalogolni, s fáradt vagyok, jobb volna otthon pihennem. A templomba érve leültem, s az aznap ért fájdalmakon gondolkodtam - mondhatni, sebeimmel voltam elfoglalva. Majd elkezdődött a mise, s az evangéliumnál felkaptam a fejem: a kafarnaumi századosról szólt, aki hitt abban, hogy Jézusnak nem kell ahhoz fizikailag jelen lennie, hogy a szolgája meggyógyuljon. S onnantól folyamatosan egy mondat járt a fejemben: sed tantum dic verbo, et sanabitur anima mea. (hanem csak egy szóval mondd, s meggyógyul az én lelkem). Kérdeztem magamtól, hogy nekem van-e ekkora hitem? S bizony kicsit elszomorodtam... De Jézus nem késlekedett a vigasszal: 

a prédikáció minden szava gyógyító kenetként hatott, s éreztem, hogy szeretetem egyre nő Mesterem iránt. Kézzel foghatóvá vált Urunk jelenléte, főként mikor a pap az Eucharistiáról beszélt. Tudtam, hogy csak a Szentlélek beszélhet ilyen átéléssel Jézusunk Utolsó Vacsorájáról, melyben megtörte a kenyeret, s tanítványainak adta, s nekünk is. De elsőként az Atyának ajánlotta fel magát - a kenyér és bor színében - aki pedig visszaadta nekünk Jézust, hogy köztünk legyen, örökké. Annyira mélyen érintett a prédikáció szavaiból áradó Szentlélek, hogy be kellett csuknom a szememet. S akkor láttam magam előtt az Utolsó vacsora helyszínét, majd a Golgotát, ahol a Mester oldalából vér és víz fakadt. Láttam Őt az Emmauszi tanítványokkal, ahogy megtörte nekik a kenyeret, s erre felnyílt a szemük. 

S megláttam Őt aznap este az Átváltoztatáskor a Kenyér és Bor színe alatt, láttam, amint felemelkedik... s nekem csak a könnyeim folytak, s magamban ismételgettem: 

"Domine, non sum digmus ut intres sub tectum meum, sed tantum dic verbo et sanabitur anima mea."

Ma pedig egy gyönyörű koncerten vettem részt az esti mise után, ahol az Ave Maria érintett meg. Csukott szemmel hallgattam, ahogy az orgona és az ének hangja betölti a templomot. (Aki ismer, az tudja, hogy nekem a zene, az éneklés olyan fontos, mint a légvétel - nem tudok létezni zene nélkül) S ahogy hallgattam az volt az érzésem, hogy itt angyalok énekelnek. Szinte leírhatatlan érzések fogtak el, s tudtam: Az Úr jelen van, közöttünk van. Azt kívántam, bár örökké tartana az ének, mert most egy vagyok Urunkkal, s nem akarom, hogy ez az egység véget érjen. Elfeledtem a mai nap fájdalmait, nehézségeit, csak azt érzékeltem, hogy "Velünk az Isten".

 'Benedictus Deus in saecula!' Amen