A "jel"

Szombaton meghívást kaptunk egy esküvőre - legjobb barátnőm húga mondta ki a boldogító igent. S egy ilyen boldog esemény kapcsán mindenki arra számít, hogy vidámságban tölti együtt az időt. Nos, mi is így gondoltuk, de arra nem számítottunk, hogy kalandosra sikeredik az érkezés. A szertartás du. 4-kor kezdődött, s mi szokásunkhoz híven természetesen késésben voltunk, de azért a remény még élt bennünk, hogy hátha csúszás lesz a Házasságkötő teremnél. Újpest központnál a metróból a felszínre érkezvén hatalmas tömeggel találtuk szembe magunkat. El sem tudtuk képzelni, mi lehet a csődület oka, s miért van legalább 5-6 rendőrségi jármű, tűzoltó és mentő a helyszínen. Hatalmas kiabálás, petárdák robbanása, csuklyás alakok tömkelege s a rohamrendőrök jöttek felénk. Ezen a ponton kezdtem el félni. Kapaszkodtam a férjem kezébe, s azon imádkoztam, hogy épségben bejussunk a Városháza épületébe, amely előtt valami hatalmas lánggal égett (gondolom, eme kedves embereknek sikerült valamit felgyújtaniuk). Ezen a ponton férjem annyit mondott: "Ja, persze, ma lesz focimeccs." Igazándiból nem vigasztalt az a tudat, hogy most már tisztában vagyunk a rendbontás okával. Igyekeztünk kikerülni a rendbontókat, minél távolabb kerülni tőlük, mikor mellettünk úgy 3m-re becsapódott egy petárda, s csuklyás, zászlós alakok közeledtek felénk. Életemben nem is tudom mikor rettegtem így utoljára. Eszembe jutottak a gyermekeim, s nagyon örültem, hogy őket otthon hagytuk, s ezt a poklot nem kellett átélniük. Attól is féltem, hogy mi van, ha a banda egyik tagja ránk támad - csak azért mert velük szemben haladtunk. 

 Szememet becsukva, imádkozva haladtam tovább férjem oldalán, számolva a lépéseket, hogy mennyi van még hátra a Városháza bejáratáig. S a félelem mellett a lelkem mélyén egy halk hang ezt suttogta:

"Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, karjaimba zártalak, örökre enyém vagy..." 

Ekkor különös nyugalom árasztott el, s már biztosan tudtam, nem eshet bajunk, mert meg vagyunk jelölve a kereszt jelével homlokunkon, s maga az Úr lesz testőrünk, s nem engedi, hogy bántódásunk essék. Így is lett: néhány perc múlva sértetlenül léptük át a Városháza kapuját...