Elindultak a sulis napok, már úgy 1 hete. Volt izgalom, félelem, s lett betegség is. Verka lányom 1 hét iskola után újfent gaz vírusok által okozott torokgyulladásban szenved, s mivel a kedves gyermek keresztény nevelésben részesül, így ezt a kórokozót sikeresen megosztotta kishúgával is. Így mostan 2 mérsékelten beteg gyermekkel vagyok itthon. De legalább tegnap el tudtam menni a félév első gyakorlatára. Most egy nagy klinika gyermekágyas részlegén voltam, jövő héten pedig valamely más nőgyógyászati részlegen leszek. A tegnapi nap szép is volt és szomorú is. Láttam egész picurka emberkéket, akik közel 3 hónappal születtek előbb, mint kellett volna. Isten csodája, hogy még életben vannak... Alig többek fél kg-nál, s a combjuk is csak a hüvelykujjam vastagságának felelnek meg, de mindenük megvan, s küzdenek rendületlenül az életért. De volt ott egy időre született gyermek is, aki sajnos bizonyos fejlődési rendellenesség miatt már a Teremtőjével való találkozásra készül. Őt szomorú volt látnom, összeszorult a szívem... Ilyenkor adok igazán hálát a mi Urunknak, hogy 3 egészséges kislánnyal ajándékozott meg, s ezt a fájdalmat, melyet a haldokló gyermek szülei éreznek, nem mérte rám.
Öröm, hogy lányaim kedden részt vettek az első hittanórán. Különösen annak örülök, hogy Verka lányom le tudta győzni félelmét, s ígéretével ellentétben mégiscsak hajlandó volt a hittanórára elmenni. Mi a férjemmel majd októberben megyünk hittanra, kíváncsi vagyok, hogy leszünk-e többen is, illetve megmarad-e a házas csapat.
Viszont megtettem egy nagy lépést Jézus Urunk unszolására. Magam se hittem, hogy képes leszek rá, de Jézus szinte az ajkamra adta, amit kért tőlem. Hogy mi volt ez a nagy lépés? Hm... Ezt itt nem írnám le, de akit érdekel, privát emailben, vagy személyesen megkérdezheti, s válaszolni fogok rá :)
csak neeem az, amire gondolok???
VálaszTörlés;)