Ma nem voltam misén. Mégis támad. Most máshogyan. Kezdem azt érezni, hogy ugyanott tartok, ahol 2 hónapja. A 'dackorszak'-nál, a 'nem-akarom' korszaknál. Olyan könnyű lenne feladni... Olyan könnyű lenne belesüppedni abba a látszólagos nyugalomba, amit el akar velem hitetni a Patás. "Ha feladod, majd megnyugszol és neked adom a békét. Csak imádj engem..." Nem lenne jó, ha behódolnék, mert én az Egy igaz Istent szolgálom, nem a sötétség fejedelmét. Mégis, csábít ennek a kétes 'nyugalom'-nak a gondolata. Nehéz most küzdeni ellene. Remélem, erősebb a kitartás most bennem, mint a múltkor.
Tegnap már 'behisztiztem' misén. Ugyanis már azt is kipróbáltam, hogy nem nézek fel átváltoztatáskor, mert ugye, ha a "szemed bűnre csábít..." akkor inkább nem akarok nézni vele. De ebbe meg majdnem belehaltam, mert nagyon vizuális típus vagyok s így nekem fontos "látni" az átváltoztatás pillanatait. Az olyan meghitt és nekem nagyon sokat jelent. Sokszor látom magam előtt ilyenkor az utolsó vacsora jelenetét, ahogy Jézus ül az asztal körül a tanítványokkal. És ott is, akkor is, több, mint 2000 évvel ezelőtt is jelen volt abban a pillanatban a Kísértő... Így én miért csodálkozom, ha a Szentmisére is betolakszik? Arra már rájöttem, hogy az erős bűnbánatot nem bírja, attól menekül. Csak az ember erre nem képes, hogy állandóan az érzelmeivel is bűnbánatot tartson, sokszor inkább értelmi dolog ez. Az érzelmek meg kegyelmi adományok.
Szóval 'behisztiztem'. Dühös voltam én mindenkire abban a pillanatban, aztán szépen lecsendesedtem, ahogy közeledett a 'Találkozás pillanata'. Jézus lecsendesítette a bennem tomboló viharokat, ahogyan annak idején a tengert. S amikor magamhoz vettem Őt, minden újra egyszerű lett, s nem számított az, hogy 'láttam avagy nem'. A szívemmel tudtam, hogy ott van, jelen van, s velem van, s így már a Gonosznak nincs felettem hatalma.
Most is ezt próbálom magamban felidézni, hogy ellene tudjak mondani a Gonosznak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése