A találkozás

Ma találkozóm volt - az Úr Jézussal, pontosabban a szentségek kiszolgáltatásával megbízott szolgájával. Előbb értem oda, így bekéredzkedtem egy kicsit a templomba, hogy magam legyek, csöndben s nyugalomban, így készülvén a találkozásra. Ahogy leültem, feltekintvén a feszületre, tódultak ajkamra a kérdések az én Uram felé. "Uram miért...?" Igen, sok volt a 'miért' - de ezek most nem a dacos, számonkérő fajtából származó 'miért-ek' voltak, hanem a csöndes, fájdalmas 'szeretném-megérteni' típusúak. Sokáig nem történt semmi, csak a gondolataim monológja hallatszott. S aztán a fájdalmas kiáltás: 'Jézus, hogy szerethetsz engem, hisz még csak méltó sem vagyok rá, mert bűnös ember vagyok, aki oly sokszor meginog és bár számtalanszor bizonyítottad törődésed én mégis annyit kételkedem. Mondd, mit szeretsz bennem?' S nem érkezett válasz, pedig próbáltam figyelni. S mikor folytattam volna a kérdések özönét, olyan érzésem volt, mintha egy kéz nehezedett volna a vállamra. Ez volt az Úr válasza. Megérintett... mintha azt mondta volna: 'Azért szeretlek, mert vagy'. Vagy csak egy jelzés: 'Itt vagyok, s bennem megleled a válaszokat' 

Különös találkozás volt, s megértettem hirtelen, miért is vonzódom templomunk óriási feszületéhez, mely az oltár fölött található. "Én pedig, ha majd felmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok" (Jn.12.32)