Szavak - sokfélék. Lehet kedves, szép, szeretettel teli, hangulatot, érzést, tényeket kifejező. De lehet bántó is, fájdalmas - vagy nehezen kimondható. Magam sosem értettem régebben, hogy lehet az, hogy pl. ritkán hangzik el a 'szeretlek', a 'bocsánat' emberek között. Mindig azt mondtam: ezeket nem nehéz kimondani. Én kis naiv... Hm...ugye, aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék... Most beleestem, most megértettem. Hetek óta már a nyelvemen volt egy kérdés, s nem tettem föl. Hogy miért? Mert nem mertem. Hiányzott a bátorság hozzá, s hagytam, hogy a félelem uraljon. Még ma is, de aztán...kimondtam. S miközben kimondtam a kérdésemet, újra csak féltem...elutasít...biztosan...azt fogja mondani, hogy... Lehet, hogy ez a baj. Előre eldöntjük, hogy mert a másik mit is fog mondani arra, ha én kimondom, amit ki kell mondanom.
Ugye ismerjük a viccet nyuszikáról és arról a bizonyos fűnyíróról, amit a Rókától akart kölcsönkérni?Aki nem ismeri, annak szívesen leírom külön...
Igen, kész párbeszéd van a fejünkben onnantól fogva, hogy valami nehezet kell kifejeznünk szavainkkal. Hol mentség-keresés (hárításnak hívják a pszichológusok), hol előre elrendelt gondolatok, s tudnám még sorolni. A lényeg az, hogy nem tudunk szabadok lenni abban, hogy RÁBÍZZUK másikra, hogy mit is akar reagálni, hanem mi magunk akarjuk ELDÖNTENI, hogyan is válaszoljon. Ugyanígy vagyunk valahol az Istennel kapcsolatban is. Nem merjük rábízni magunkat, mert talán van egy hamis Isten-képünk a Teremtőről, s mi magunk akarjuk meghatározni emberi ésszel, hogy mi is történjen.
Én ma kimondtam. Nehéz volt. S most sem jobb, mert félek attól, ami rám vár...naná, mert én is előre gondolkodom, hogy mi is lesz és hogyan is lesz. Én sem tudok szabad lenni tőle... De megpróbálom, hátha sikerül :-)
Az egyik legszebb szó a 'köszönöm'. Higgyétek el, nem szabad spórolni vele, mert hegyeket képes megmozgatni... Nekem ma megköszöntek valamit, s ettől egy kicsiny boldogság költözött a lelkembe. Én pedig ezt köszönöm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése